A rezsimváltás szép dolog. A forradalom is szép dolog. Az összefogás meg talán még szebb. Szép dolgok ezek most is, meg szép dolgok voltak 2010-ben is. És 2006-ban is. Meg az előtt is. Az egyetlen nem szép dolog az az, hogy közben nem változott semmi. Illetve dehogynem változott: a társadalom és az ország szegényebb és elmaradottabb lett. És butább is.
Na de majd most! Van Milla, van civil összefogás, Gordon visszatért, minden adott a rendszerváltás valódi lezárásához (már megint), és Együtt 2014!-ben sikerülni fog.
Csak tessék végre megérteni, hogy rendszert nem szavazással váltunk. Rendszert saját magunk megváltoztatásával váltunk, hiszen mi magunk vagyunk a rendszer. Mi vagyunk a rendszer akkor is, amikor Fideszre, vagy MSZP-re szavazunk, mi magunk vagyunk a rendszer, amikor a korrupcióra csak legyintünk, és mi magunk vagyunk a rendszer, mikor cigányozunk, buzizunk, zsidózunk, bankározunk. És aztán nézzük tovább a tévét.
Ha valaki azt hiszi, hogy rendszert váltani annyit tesz, mint elmenni egyszer tüntetni az éppen regnáló hatalom ellen, majd a választáson ellenük szavazni, az téved. Mert az a valaki, ott fog állni 2-3-4 év múlva újra, és újra tüntetni fog, és újra rendszerváltást követel. És újra szavaz majd, és aztán újra elmegy tüntetni. De ő maga nem fog változni.
Miből gondoljuk, hogy a politikai élet akár egy fikarcnyival is másképp működne, mint mi magunk? Felháborodunk, amikor a politikus a fiát ülteti be valahova, de közben mi ugyanúgy dugdossuk a borítékot, tolakodunk a buszon, és rábasszuk a másikra az ajtót? Ebből így nem lesz rendszerváltás soha. Amíg a kicsinyes, önző, soviniszta reflexiók működtetik ezt a társadalmat, addig nem. Se Gordonnal, Se Viktorral.
Tessék végre megérteni, hogy rendszert váltani nem lehet 3 hónap alatt, de még négy év alatt sem. Rendszert váltani hetek, hónapok és évek folyamatos munkájával és elhivatottságával lehet. De ne tessék megijedni, a rendszerváltáshoz csak két igen egyszerű dolog kell: türelem és tolerancia. Türelem és tolerancia egymás iránt, a másképp gondolkodók iránt, és leginkább magunk iránt.
Meg kell érteni ugyanis, hogy aki nem ért velem egyet, az nem feltétlenül hülye, hazaáruló, vagy épp náci. Nem feltétlenül hülye az, aki Bajnai Gordonban hisz, és nem feltétlenül hülye az sem, aki Orbán Viktorban hisz, sőt, még az sem feltétlenül hülye, aki Vona Gáborban hisz, vagy akár Torgyán Józsefben (na jó, az tényleg hülye).
Meg kell érteni ugyanis, hogy a rendszerváltás nem azt jelenti, hogy a jelenlegi status quo-t szétverjük. Hanem azt, hogy felépítünk helyette egy újat. A romboláshoz nem kell se türelem, se tolerancia, csak egy kellemes fogású kalapács. Az építéshez ugyanakkor semmi sem kell jobban, mint türelem és tolerancia.
Egyaránt fölösleges saját magunkat nyugat-Európához, vagy félázsiához mérni. Fölösleges svéd, osztrák, francia, szerb, vagy ukrán modellekkel és példákkal dobálózni, mert a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy a társadalom valójában nem elszánt és nem elkötelezett a változás mellett. Amíg pedig ez nem fog változni, addig tengernyi pénzt és időt és energiát lehet Millákba meg Békemenetekbe önteni. El lehet küldeni négyévente az aktuális Miniszterelnököt a halál faszára dobosnak, csak akkor ne várjuk, hogy holnaptól bármi is másképp lesz.
