Orbán Viktor kevés rezsivel, pici bibliával, egy leheletnyi őszöddel, elmaradhatatlan székely viccel, és magához képest visszafogott víziókkal értékelt évet, és nyergelte fel a kampányménest.

Kezdjük a külsőségekkel. A miniszterelnöktől a ciklus során megszokhattuk, hogy öltözködése elegánsan unalmassá vált, sötétkék és fekete öltönyeit váltogatja fehér inggel és egyszínű, keskeny nyakkendővel. A parlamenti megválasztásakor és a lánya esküvőjén aranyszínű volt, a fontosabb beszédeinél (mint most is) narancs, de általában sötétkék. Megpróbáltak látványosan sok fiatalt ültetni a nézők közé, illetve érdemes még kiemelni, hogy Orbán mögött csak magyar zászlók voltak, amit ugyan megszokhattunk már, de jelentőségteljessé válik, ha összehasonlítjuk Gyurcsány Ferenc évértékelőjével, ahol egymást váltva, fele-fele arányban volt a magyar és az uniós zászló.

A beszéd székely viccel, és a kormányzati eredmények gyors tempójú sorolásával kezdődött, ami megadta a közönség számára a pozitív alaphangot.

Az első új elem az „új rendszerváltás” említése volt, időzzünk itt el egy kicsit, ha már Orbán Viktor is ennek szentelte beszéde első harmadát: a rendszerváltást (mármint a ’90-est) követő 20 évről beszélve a miniszterelnök egyenlőségjelet tesz a szocialista-liberális koalíciók és a kommunisták közé, ezzel erősítve azt az állítást, hogy ez volt a „posztkommunizmus” időszaka. És bár volt Fidesz-kormány ebben az időszakban, de az minden erőfeszítése és jóakarata ellenére nem tudta megjavítani ezt a „posztkommunizmust”: A beszéd úgy állítja be ezt az időszakot, aminek meg kell buknia, mert javíthatatlan volt, és semmiben nem volt jobb a kommunizmusnál.

Azzal pedig, hogy a korábbi (NER Nyilatkozatban is szereplő) forradalom, fülkeforradalom jelzők helyett a rendszerváltás szót használja, két dolgot ér el: egyrészt a 2010-es kormányváltást felemeli a nagy történelmi korszakváltások, különösen a ’89-’90-es rendszerváltás sorába, másrészt pedig visszafogottabb hangnemet alkalmaz, konszolidálja a szókészletét.

Ezzel egyidejűleg pedig Orbán Viktor meg is kezdte a 2010 utáni új rendszerváltás legitimálását, hiszen nem volt más lehetőség, „ha nem így teszünk, hűtlenek lettünk volna”. Ebből következően minden sarkalatos törvény, és maga az Alaptörvény is megkérdőjelezhetetlen, hiszen rendszerváltás után ez így szokás.

Orbán Viktor alá is húzza saját logikáját, mondván ez nem jogi kérdés volt, hanem erkölcsi. Ezzel pedig lesöpör az asztalról minden tényszerű kritikát, hiszen erkölcs kérdésében nem lehet vitatkozni, ennek a „rendszerváltásnak” a helyességét nem lehet megkérdőjelezni.

Az új rendszer pedig más, mint az előző, „ez már nem az az ország”. A miniszterelnök szerint ezt az országot az „erő”, „életerő”, „cselekvőképesség”, az „önbizalom” és a „hit” jellemzi, ezt jelenti a NER: „semmi hamis egalitarizmus”.

Orbán természetesen akkor van igazán elemében, ha előveheti a harcos mentalitást, és küzdhet. Nagyon ügyes eleme a beszédnek, ahogyan egyenlőségjel kerül a devecseri iszapkatasztrófa elleni küzdelem, a tavalyi dunai árvíz, és a brüsszeli bürokraták („londoni és brüsszeli jósdák papjai”) közé, elegánsan kifelejtve a sorból a tavaly márciusi hócsatát.

Persze ezt is lehet fokozni. Az új rendszerváltás előtti Magyarország a gyávaság (=gyengeség=bankárok=külföldi újságírók=nyugat=SZOLGAMENTALITÁS) országa volt, ezzel szemben ez már egy büszke és megfiatalodott ország. Orbán újra előveszi a csodafegyvert, miszerint a nyugat elkezdte a mi módszereinket másolni, tehát elismerte, hogy amit csinálunk az jó (ezzel együtt tett egy kissé veszélyes, és nem kifejezetten demokratikus utalást arra, hogy a cél szentesíti az eszközt, pontosabban: „mindegy, hogy fekete, vagy fehér a macska, csak fogja meg az egeret.”)

A beszéd utolsó öt percében a miniszterelnök lefékez és óva int: „csatát nyertünk, nem háborút”. Visszacsatol a beszéd elejére, újra felsorolja a sikereket, de mindenhol hozzáteszi, hogy lehetne több és jobb. Az évértékelő végkicsengése pedig egyszerre harcias, mint eddig, de konszolidáltabb is a ciklus közepét jellemző beszédeknél: Háborúzni kell, de ez a háború a védekezésről szól, meg kell védeni az eddigi eredményeket.

Az összbenyomásom az, hogy Orbán nem különösebben mondott újat, inkább keretbe foglalta az eddigi kormányzati teljesítményt, legitimációt teremtett a nagy átalakításoknak, közös logikai mederbe terelte a négy év eseményeit, rendezte a sorokat, és ráfordult a kampányra. Mondott ennél tehát jóval erősebb beszédet is már, de mivel minden létező közvélemény-kutatásban behozhatatlan előnye van a kormánypártoknak, így a konszolidált, visszafogott kommunikációval bukhatnak a legkisebbet, kockáztatni meg nincs miért.

Ugyanez számokban: három bibliai utalás, három vicc, hét rezsizés, és két keleti utalás.