A magyar politika egyik sajátossága, hogy döntő többségében csak kommunikációból áll, aminek legfőbb oka a társadalom demokratikus politikai szocializációjának teljes hiánya. Tehát a társadalom nem reális és számon kérhető szakpolitikát vár el, hanem hitet, víziót, és jelszavakat, ami mögé be lehet állni, zászlókat, amiket vinni lehet (ezzel összefüggésben az úgynevezett politikatudomány hihetetlen távolra került a reálpolitikától, de ez most mindegy).
Ezzel kapcsolatban gyakran lehet hallani/olvasni, hogy a jelenlegi kormányzat mögött álló szakemberek milyen briliáns módon bánnak a kommunikációval, hiszen számtalan reformmértékű átalakítást tudtak komoly ellenállás nélkül végigvinni. Elég csak az új Alaptörvényt, az Alkotmánybíróság átalakítását, az új felsőoktatási koncepció törvénybe öntését, a nyugdíjak államosítását, vagy a stadionépítési programot, esetleg az új választójogi törvényt említeni. És az, hogy mindezek után a Fidesz-KDNP még mindig stabilan vezet a mérvadó közvélemény-kutatóknál, valóban megsüvegelendő teljesítmény.
Azt is el kell ismerni, hogy a Békemenet menedzselése nagyon ügyes, én például a legutóbbi kisfilmjük láttán azonnal tudtam, hogy október 23-án hol a helyem. A plakátkampányaik, és hivatalos szlogenjeik is rendkívül jól találnak célcsoportot, elég a „Nem engedünk az IMF-nek”- kampányra, vagy a mostani jobbanteljesítősre gondolni.
Mindezekkel viszont erősen szemben áll valami. A Fidesz lépten-nyomon rengeteg bakit követ el. A szóvivők teljesítménye finoman szólva is arcpirító, Selmeczi Gabriella szerintem egy középszintű érettségin elhasalna nagyjából mindegyik tárgyból, ráadásul a kiflis incidens óta enyhén kínos bármilyen pékterméket is osztogatnia, mégis megtette. Hoppál Péterre olykor szavak sincsenek, általában nem hogy nem válaszol, de a kérdéseket sem hajlandó meghallgatni, ne adj’ isten megérteni. Legutóbb pedig Zsigó Róbert vétett érthetetlen hibát azzal, hogy a hivatalos eredmények kihirdetése előtt állt ki olyan számokkal, amiket valaki megtelefonált neki. Ezek mellett szinte eltörpül, mikor a helyi polgármester a Blikk kínos telefonos kérdéseit nem hallja meg, mert „rossz a vonal”.
Ezek alapján erős a gyanúm, hogy ez a kormányzati kommunikáció nem jó. Erős és agresszív, de egyáltalán nem annyira jó, mint amit a népszerűségi adatok indokolnának. Ebből pedig csak az következhet, hogy a „nem rossz” kormányzati kommunikációt egy értékelhetetlen, minden elemében gyenge ellenzéki kommunikáció tünteti fel ilyen jó színben. Mondom, mire gondolok.
A fentebb felsorolt kormányzati intézkedések közül egyetlen egy olyan sem volt, amibe az ellenzék bele tudott volna kapaszkodni. Az ellenzéki pártok közül nincs egy sem, amelyik akár néhány hétre is tematizálni tudta volna a közbeszédet. Se a trafikügyben, se a földpályázatok kapcsán, se a felcsúti, mezőkövesdi, vagy akármelyik stadion kapcsán, se a Közgéppel összefüggésben nem voltak képesek arra, hogy teleplakátolják az országot, hogy „BASZDMEG POLGÁR, EZEK LOPNAK MINDENT”. Bírósági döntés van arról, hogy választási csalás történt Baján, és ezek csak ülnek, mint a jó gyerekek, egymás taknyával játszanak, Rogán Antal meg szemrebbenés nélkül mondja, hogy egyrészt nem történt semmi, másrészt ez amúgy is legális lesz jövőre, úgyhogy kuss legyen.
Ezzel pedig az a nagyon nagy gond, hogy a jó kommunikáció egy internet által nagyjából lefedett, piaci alapú társadalomban csak és kizárólag pénz kérdése. Meg kell venni azt a 30-40 szakembert, akik kitalálják, hogy milyen hangon kell a választóhoz szólni. Az ellenzékben, különösen az MSZP-DK-EGYÜTT-PM összeborulásban pedig bőven megvan az erre elegendő néhány százmillió forint. Az, hogy ez mégsem sikerül, csak azt jelenti, hogy a pártokon belül egyrészt nincsenek letisztázva szerepek, másrészt úgy en bloc nincs valami nagyon rendben.
És az, hogy ez a „demokratikus alternatíva”, na ez a botrány.
