Mostanában egyre többet jár az agyam azon, hogy végülis hol is lehet a magyar politikában a kitörési pont. Az nyilvánvaló, hogy valami ordenáré nagy baj van a fejekben. A rendszerváltozás ellenére sok esetben a mai napig koszos víz van a pohárban, ami ráadásul egyre büdösebb is. A rendszerváltozás mögött nem volt valódi, a demokratizálódást érdemben támogató társadalmi tömeg és akarat. Mint azt már sokan és sok helyen elmondták és leírták, az ’istenadta nép’ nyugati árut akart venni, telibeszarta a politikai pluralizmust. Ezzel a probléma csak az, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy az ’istenadta nép’ nem tud annyi levi’s farmert meg lapostévét venni, mint osztrák barátai, tágabban értelmezve, a JÓLÉT feliratú mézesmadzagot a mai napig nem sikerült utolérni, ami így, 22 évvel a rendszerváltozás után egyértelmű konfliktushoz vezet a társadalom és a politika között.

A lyukas kétfilléres másik oldala pedig az, hogy a politika a rendszerváltozás óta mást sem csinált, mint kergette ezt a jólétet (persze nem a sajátját, azt meglepő gyorsasággal és szorgalommal gyarapítja), de utolérnie nem sikerült. Ennek két következménye van: egyrészt minden kormány 4 év után megbukik (még Gyurcsány is megbukik, annak ellenére, hogy a választásokat megnyeri), másrészt (nem)hivatalos ideológiává vált a túllicitálizmus.

A kérdés tehát az, hogy ezen az állapoton hogyan lesz képes túllépni a magyar politika és a magyar társadalom. Ez persze nem ilyen egyszerű. Egyrészt szerintem elitváltásra van szükség, a mostani politika nem képes megújulni. Az MSZP például a 2010-es szégyenteljes választási eredmény, és az azt megelőző 8 éves, többnyire szintén szégyenteljes kormányzati produkció után az egyetlen változás, amit fel tud mutatni az az, hogy a DK kiszakad a pártból. Sajnos ez még elégtelen. Nyoma sincs a szemléletváltásnak, botrány, hogy Magyarország második legnagyobb pártjának elnöki tisztségéért Mesterházy Attila és Szanyi Tibor volt „harcban”. Persze a Fideszben is ugyanez lenne a helyzet, csak ők (még) nem voltak rákényszerítve a pártjuk és szerepük újraértelmezésére. A lényeg tehát, hogy ezért kéne kisöpörni őket mihamarább.

Választás útján ez eléggé kétséges, nem bízok ennyire a magyar társadalomban. Persze ez majd 2014-ben kiderül, hiszen a két nagy párt törzsszavazói közül egyre többen halnak meg, míg egyre több fiatal lesz szavazóképes, de az ilyen demográfiai alapú változás elég lassú, minket meg sürget az idő. Ráadásul az Ég óvjon bennünket egy Jobbik-kormánytól. És azt sem árt számba venni, hogy 2010-ben a szavazók több, mint 80%-a a Fidesz-MSZP duóra voksolt, ami jól mutatja, mennyire nem érti a demokráciát a társadalom nagy része. Még ha feltételezzük is, hogy a két év múlva megindul a régi elit leváltásának folyamata, az bőven el fog húzódni legalább 2-3 cikluson keresztül.

És vissza is értünk oda, ahol a part szakad. A politika nem képes, és nem is akar megújulni, a társadalom pedig szintén alkalmatlan erre.

„Mennyivel egyszerűbb lenne egy irányított demokráciában!” *Sóhajt fel a szerző, miközben egy kicsit komolyan is gondolja, hogy ez a nép igényli a fasizmust.*

Legalábbis olyan egyértelmű lenne minden. Volna persze parlament, 70% körüli kormánytöbbséggel. Így a kormányt senki és semmi nem akadályozná meg a törvényalkotásban, míg a 30%-nyi ellenzék képes lenne kritikusként fellépni, és folyamatosan baszogatni a kormányt. A választásokat mindig a kormány nyerné, hiszen a kérdés sosem az, hogy a Zemberek hogyan szavaznak, hanem az, hogy hogyan számolják a szavazatokat. Ezzel lekerülne az aktuális kormány válláról a nyomás, nem lenne kötelező megtenni az állandó népszerűségi intézkedéseket, mert a választásokat úgyis megnyerik. Teret lehetne engedni az érdemi szakpolitikának, reformoknak, amik persze rövid (és könnyen lehet, hogy közép)távon is szarul esnek, de fenntarthatóvá és versenyképessé teszik az országot. És ha valami nem tetszene a népnek, és esetleg tüntetni támadna kedvük, hát istenem, mégis mire való a kardlap?!

Mindeközben a társadalmat meg lehetne tanítani a demokráciára. Nem azért, mert a társadalom hülye, hanem azért, mert a demokrácia nem születik velünk. A demokrácia egy készség, amit el kell sajátítani. Otthon, a családban, az iskolában, mindenhol.

Nem kéne több, csak 10-15 ilyen év, és lenne egy modern szemléletű, értelmes, jól működő országunk.
Na, ha ezzel megvolnánk, akkor már valóban rá lehetne bízni a választókra a választást.

Be’ szép is lenne.