A magyar társadalom depolitizáltsága a magyar demokrácia egyik legnagyobb gondja. Még súlyosabb a dolog, ha a fiatalok politikai magatartását vesszük górcső alá: a fiatalok körében stabil 10%-kal alacsonyabb a választási részvétel, ami különösen aggasztó, ha azt nézzük, hogy nekik kéne bebetonozni és felvirágoztatni ezt a „kurva országot”.[1] Na most ha ez a réteg leszarja a demokráciát, akkor olyan nagyon sok jóra nem lehet számítani.
Viszont az elmúlt két évben megcsapott a változás szele. Ugyanis a fiatalság döntő többsége nagy reményekkel várta a Fidesz kormányt (ennek fő oka az lehet, hogy a nyolc éves szocialista kurzus alatt töltötték a 14-20 év közötti életüket, amiből azt szűrték le, hogy ami akkor volt az szar, viszont az azt megelőző időkről nem voltak ismereteik). Ezt a felfokozott várakozást (hogy Matolcsy habil. debil. professzort idézzem: „a nemzet boldogságindexe a csúcson volt”) aztán hatalmas pofára esés követte. Az eddig is visszafogott aktivitású fiatalság teljesen hitét vesztette. Ami pedig számomra feltűnt, hogy az underground zenei kultúra, ami eddig (mint a kultúra nagy része) kívül helyezte magát a politikán, és maximum elvétve foglalkozott vele (leszámítva persze a jurtásnáci Fankadelit) most egyre inkább hangot a nemtetszésének. Olybá tűnik, hogy az eddig inkább passzív, „mindenre legyintő” fiatalság dühös, és már-már tettre kész a politikai elit tagjaival szemben. Nézzünk néhány példát.
A magyar hiphop szcéna egyik legelismertebb együttese a veszprémi Hősök. A zenekar egyik tagja, Eckü csinált nemrég egy számot, ebből idéznék:
„Szolgálati kocsi meg a szuper lézerblokkoló
Pökhendi honatyák Hungary-n a világ trololo
Nem akarok elmenni, mert ideköt az élet
Bár jelen Magyarország: így nem szeretlek Téged!”
aztán így folytatja:
„Demokrácia? Oooh semmi jövőkép
Kellene egy álmokat meg hitet adó szövőszék
Európa szégyenei lettünk ennyi punktum
Az egri várvédők a dicső történelmi múltunk
Az mit szólna mindehhez regélem ha nem látod
A lábunk alól sunyiban eladják az országot
Csak ne legyen igazam megint! A nevem Remény
Meg ne legyen 500 a benzin na meg a kenyér”
és még ilyet is mond:
„Nézzetek a tükörbe jó erősen kormány
Elnök úr a neved mától : Kim Dzsong Chavez Orbán”[2]
Könnyen látható, hogy a szöveg tele van direkt politikai utalásokkal és csak úgy árad belőle a düh és kiábrándultság.
De van itt más is. Szintén rapper Deniz csinált egy számot A Hazám címmel, egy egész versszakot idéznék meg belőle:
„Körbeutaztam az országot,
Sok minden hasonlít Moszkvához.
A kommunizmus még a fejekben,
Sötétség tombol a szemedben.
A buszom nem jön, a vonat késik,
Undorodva a jegyem kérik.
A kosztól tapadok az ülésbe,
Nincs ajtó, ablak meg fűtés se.
Depresszív ez a hangulat,
Mer' a rendszer mindenkit fojtogat.
Sok barát külföldre menekült el,
Mer' ott különbül bánnak egy menekülttel.
Az országimázs kurva fontos,
Csak munkahely nincs meg elég orvos.
Az öltönyödben is egy csaló vagy,
Remélem, gyógyszerre költöd az adómat!”[3]
Azt hiszem, nem szorul különösebb magyarázatra. És ami valóban szembeötlő, hogy ilyen nyílt szembenállás eddig egyáltalán nem volt jellemző még az underground zenei kultúrára sem. Ma viszont külön rendezvényt is szerveztek erre. Ez volt a Red Bull Pilvaker (teccikérteni, egy osztrák cég szponzorálja a március 15-ét, globalizmus a legjavából). Itt egy némileg más műfaj, a slam poetry volt terítéken, de a végeredmény eléggé hasonló:
„Lop a banda.
De ezen csodálkozni hiába,
mikor kommunizmusból
megyünk át demokráciába.
Ez a rendszer még ugyanaz,
a mutyizás még nem tűnt el,
ugyanaz az előadás,
váltogatott kosztümmel.
Magyar báb-állami színház,
színpadán egy kannibál
két bábfasisztával megesznek
egy bábzsidót, meg egy bábcigányt.”
Van ez persze tovább is:
„Hogyan vehetnék el tőled a szólás szabadságát,
mikor olyan szavakat használsz, miket a szádba valaki más rág?!
Te politikailag korrekt vagy, és ez a lényeg!
Egy politikus korrektségét sugározza a lényed.
Pedig ha egy cigány melléd áll,
akkor jobban szorítod a táskád.
Most rójam fel neked ezt a kis képmutatáskát?
Nem az a baj, hogy szorítod,
hanem az, hogy tagadod.
Remélem, megélem, hogy önmagadat meghaladod.”
Volna még egy szám, amit mindenképpen érdemes megnézni. Nem csak azért, mert az előadó a Punnany Massif, akik az elmúlt évben nagyon gyorsan hatalmas sikerre tettek szert és tényleg bőszen ittak a tehetség feliratú bögréből, hanem mert a szövege abszolút témánkba vág, idézzünk is belőle gyorsan:
„Megkérnélek Istenem, hogy ne a szegény embert bántsd
De mit tehetne ha előbb-utóbb úgyis eléri a kredit kráncs
Elküldik a cégtől, mondván, hogy nem költség hatékony
Kritikus tömeggé duzzad az utcákon a sok hajlékony”
Elég korrekt kritikája ez a fékevesztett kapitalizmusnak, az ember úgy érzi, hogy csak egy szerszám, amire, ha már nem lehet vele eleget termelni, nincs is szükség, mehet a MÉH-be. Ezzel vitatkozni olyan nagyon nem is lehet. Ez viszont baromi érdekes:
„Étel helyett kapunk jogot, tisztán kiváltságként
Álszent ígéretekkel vértezve bukik a szabadság kép”
Az első sorban kiválóan érződik a magyar társadalom és politika talán legnagyobb dilemmája, a jóléti rendszerváltás ígérete. Talán már volt róla szó, hogy a rendszerváltás társadalmi legitimációját a jólét ígérete adta. Már csak azért is, mert azon kívül nagyon mást nem akart a társadalom. Demokráciát nem is akarhatott, egy részt nem nagyon tudta mi az, másrészt pedig a szocializáció során pont a politika elkerülését szívta magát, nem ám az aktív részvételt. A szövegben az „étel” (a biztos megélhetés, a tervezhető jövő, a biztos munkahely) a szocializmus pozitív oldala, míg a „jog”, amit kiváltságként kapunk az a politikai részvétel joga, a demokrácia, amit a rendszerváltás hozott el.
A második sor pedig egyértelmű kritikája a politikai elitnek. Az „álszent ígéret” a be nem teljesült jólét, és az ebből fakadó állandó túlígérgetés politikája, ami miatt bukik meg a „szabadság kép” a demokrácia áhított eszménye.
Nagyjából ugyanezek a frázisok ismétlődnek a szövegben, csak épp más hasonlatokba öltöztetve, illetve egy általános társadalomkritika is megfogalmazódik. Egyrészt a már említett géppé váló ember, aki elvágja emberi kapcsolatait, és csak a munkának és fogyasztásnak él („Csak taposs és lesz Lacoste meg úri lakosztály”).
Itt jegyezném meg, hogy természetesen fogalmam sincs, melyik szerző mit akart kifejezni az írásával, ezek az én gondolataim, amiket úgy magyarázok bele a szövegbe, mint egy gyakorlott magyartanár.
Viszont ez a fajta aktivitás, ami számomra az elmúlt két évben lett szembetűnő, ez nekem tetszik. Arról van ugyanis szó, hogy a fiatal korosztály mintha kibillenne abból az impotens semmittevésből, ami a politikai magatartását a rendszerváltozás óta jellemezte. Fontos látni, hogy egyik politikai oldalhoz sem kötődő előadókról van szó, akik sokszor a politika alapjaival sincsenek tisztában, de ami itt számít az az, hogy hangot adnak a véleményüknek. Természetes, hogy mivel Magyarországon nem volt politikai szocializáció a KISZ megszűnését követően, nagy áttörésre nem szabad számítani. De az, hogy a fiatalokhoz elér a politika, impulzust vált ki belőlük, már nagy dolog (még akkor is, ha a politikának ez egyáltalán nem állt szándékában). És ez talán némi reményt a hazai demokrácia számára. A végére hadd legyen Szinész Bob-tól egy másik idézet:
„Csecsemőkorú demokráciánk, ismerd meg most a népedet,
te talán anyatejre vágysz, de mi egymás vérét kínáljuk neked.”
