Érdekes néhány hónapot tudhatunk magunk mögött.
Első körben legyen szó az IMF-ről, szabadságharcról, gazdaságpolitikáról. Magyarország kormánya relatíve jó helyzetből indult, jó kondíciókkal juthattunk volna készenléti kerethez az IMF-től és az EU-tól. Aztán a kemény, harcias retorikával sikerült jó pozíciónkat elúsztatni, és tavaly december környékén már Presser Gábor Fényév távolság című számát küldtem a megállapodásnak. Most viszont, kvázi varázsütésre megváltozott a nemzetközi hozzáállás, és úgy látszik, a kormány túlélte a nemzetközi sajtó szőnyegbombázását, Orbán Viktor nem hiába várta hónapokig az asztalnál a tárgyalópartnereket. A megállapodás persze még így is messze van, de a feltételezése már pozitív kiindulási alapot ad a piacoknak, be tudják árazni Magyarországot.
Ehhez persze kellett egy Széll 2.0 is. A kormány, mint mindig, most is úgy bízik az új csomagban, mint Obi Wan Kenobi Anakin-ban, persze mi csak reméljük, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktor nem fogja torkaszakadtából üvölteni a lávában elolvadó Széll Kálmán tervnek, hogy „Te voltál a kiválasztott!” .[1] A sajtó persze azonnal cafatokra szedte az új megmentőt. 600 milliárdos kiigazításról van szó. Őszintén megmondom, fogalmam sincs, mennyi pénz az, de biztos nagyon sok. Vagy annyira mégsem. Főleg ha azt nézzük, hogy csak a nyugdíjkiadások 2008-ban 3062 milliárd forintot tettek ki. Ráadásul ez a Széll Kálmánnak titulált Orbán-csomag a szokásokhoz híven megszorításokban gondolkodik. Adózni fog az ember az adózott jövedelméből adózottan vett telefonjának már eleve adózott használatáért is. Csak valahogy az nem fér a fejembe, hogy miért nem szervezik újjá a nagy ellátórendszereket a fenntarthatóság jegyében? Miért kell meghagyni a 20 éve elavult struktúrákat úgy, hogy közben folyamatosan vonják el a forrásokat? Másrészt, ha már megszorításról volt szó: megszorítással kiadást lehet csökkenteni, nem bevételt növelni. Bevételt növelni csak termeléssel lehet. Az adósságunk (április 23-i EDP jelentés szerint 22.692 milliárd forint) akkor fog csökkeni, ha tudunk visszafizetni, ahhoz pedig termelni kell. És értem én, hogy sompálinka, agysebészet, meg improving your life, csak nem látom az eredményét.
Másodsorban legyen szó Schmitt Pálról és Gyurcsány Ferencről. A volt köztársasági elnök többhónapos huzavona, és egy érdekes parlamenti beszéd után lemondott. Pál Úr remek köztársasági elnök lehetett volna, hiszen nemzetközileg messze elismert, sok nyelven beszél, ráadásul politikailag sem elfogult, tekintve, hogy minden oldalhoz képes dörgölőzni. Ám sajnos kiderült róla, hogy lopott. Igaz, hogy nem autót, vagy szalámit, csak tudósok több évtizedes munkájának szellemi termékét, de ebben a gaz világban ez is lopásnak számít, és sajnos nem tudjuk figyelembe venni, hogy a drága édesanyának meg lett ígérve az a doktori cím. Beszéljünk inkább a következményekről. Egyik oldalról a tudományos élet mentegetőzhetett, de szerencsére Tulassay doktor gyorsan és határozottan cselekedett, így a SOTE renoméja nagyjából megmaradt. A másik oldal pedig Gyurcsány Ferenc esete. Mert az jutott rögtön eszembe, hogy szokás mondani, hogy a magyar politikai életet egyfajta bizalmi válság lengi körül, az egyszerű választó nem tudja, hogy melyik hazugnak higgyen. Most viszont még súlyosabb lett a helyzet. Eddig ugyanis legalább azt lehetett mondani, hogy „jó-jó, de legalább jogász, ért hozzá”, vagy „legalább közgazdász, okos ember”. De ezek után, ha egy óriásplakátra ki lesz írva, hogy „Szavazz dr. Gipsz Jakabra!”, az első, ami eszembe jut, az lesz, hogy „ja, doktor, mi?!”.
Gyurcsány Ferenc meg azért érdekes, mert látszólag semmit nem tanult Schmitt Pál esetéből. Pedig már csak az is elgondolkodtató, hogy a szakdolgozatát az istennek se találja meg, de a leckekönyvei azonnal előkerültek?! Ugyanúgy hagyja, hogy szép lassan végigmenjen rajta az úthenger. Nem kétséges számomra, hogy a volt kormányfőnek is vissza kell vonulnia, kérdés, hogy erre ő maga mikor ébred rá.
Őszintén szólva én örülök ennek az egésznek. Mármint úgy vélem, hogy egy teljes elitváltás hozhatna csak érdemi változást a politikába, és erre ez lehetőséget ad. Ugyanis feltételezhetjük, hogy nem ez a két jómadár az egyetlen, akinek a két szép szeméért diplomát, PhD.-t, doktori fokozatot, vagy akárcsak egy nyelvvizsgát is adtak. És igenis elő kell venni minden gyanús papírt, és ügyet, és egyesével meg kell vizsgálni, hogy „mi az igaz, s mi a talmi”. Félek azonban, hogy Gyurcsány és Schmitt „kivégzésével” a társadalom jóllakik, és úgy érzi, elégtételt vett, miközben itt a (talán) vissza nem térő alkalom arra, hogy tiszta víz kerüljön a patkó alakú pohárba.
