Az LMP összefog. De minek?!
Ahogy azt az Agymenők című sorozat egyik szereplője mondta „Az ember azért sír, mert szomorú. Én például azért sírok, mert mások hülyék, és ez engem elszomorít.”
Ennek szellemében tegnap este zokognom kellett az LMP-4K!-EMS(született Milla, anyja neve: Juhász Péter) összefogás vízióján. Azóta pirosak a szemeim, a szemcseppről a számlát majd küldöm a Jávor Benedeknek.
De az én szemem most annyira nem fontos, tudok vakon gépelni. Hinni viszont nem tudok vakon, úgyhogy szeretném a fent megjelölt trió figyelmét felhívni néhány apróságra:
(Egy), A koalíció alaptermészetéből fakad, hogy mindkét fél kompromisszumokat kénytelen kötni. Azért kénytelen kompromisszumokat kötni, mert bár a céljaik nagy része (vagy talán egésze) közös, de a módszereik, véleményük nem lehet az. Mert ha az lenne, és minden véleményük, céljuk, akaratuk megegyezne, akkor nem koalíció lenne, hanem összeolvadás.
(Kettő), csipkebokor vessző.
(Három), Az első pontból következik, hogy mivel a koalíció lemondással is jár, csak akkor érdemes belemenni, ha előnye is van. Az LMP számára ez nyilván azt jelentené, hogy érdemi mennyiségű plusz szavazatokhoz jut, amit egyedül nem tudna megszerezni, azokat a két másik szervezet hozza be. A másik két szervezet számára pedig azt jelenti az előny, hogy egyáltalán parlamentbe juthatnak, ráadásul nem is csak „éppenhogy”, hanem egy 10-12%os formációként. Erősen kétlem, hogy az LMP tizenhét darab (pluszminusz kettő) szavazatnál többet nyerne az egészen, egyrészt azért, mert nincs politikai ereje annak a két szervezetnek, másrészt azért, mert ha egy civil szervezet a politika küzdőterére lép, azonnal elveszti a támogatóinak jelentős részét, akik a magyar társadalomra amúgy is jellemző politika-, és elitellenesség miatt támogatták a Millát, vagy bármit. Tehát pont azért, mert civilek voltak. Cserébe viszont Lehet Másék feladják függetlenségük egy szeletét.
Ahhoz képest, hogy mennyit zsidózzák őket, nincs valami ordenárénagy üzleti érzékük.
(Négy), És most jön a legsajnálatosabb. Ugyanis ahhoz, hogy „valódi demokratikus megújulás” legyen, nem elég egyszerűen lecserélni a politikai elitet, sőt. Eleve kérdéses, hogy van-e annyi új és minőségi szereplő, aki be tudna ülni másfél év múlva a parlamentbe, mert ha nincs, akkor csak fiatalabb Wittner Máriák, Pálffy Istvánok, Szanyi Tiborok fognak odakerülni, az meg úgy hiányzik, mint rákosnak a pestis. Demokratikus megújulást nem a már most politikába vágyók fognak hozni, az nem érkezhet felülről. Itt demokratikus megújulás csak akkor lesz, drága magyar testvéreim, ha az eddig nem létező civil szektor megszületik végre. Ennek a lehetséges civil szférának volt nagyon sokat ígérő első csontroppanása a Milla is, meg a Magyar Gárda is, mert bár értelemszerűen sok mindenben különböznek, a lényeg, hogy vitát generálnak maguk körül, és nyomást helyeznek a politikára.
Ez kell ide, basszátok meg, nem új pólus.[1]
