Bár az ellenzék 2014 tavaszi esélyeiről sok szó esik mostanság, a média (a többi párttal együtt) mintha próbálná kizárni ebből a vitából a Jobbikot. Teszik ezt annak ellenére, hogy a Jobbik szereplése sok szempontból lehet vízválasztó.

Régóta rebesgetik több helyen is, hogy ha a Jobbik le tudná vetkőzni az ostoba antiszemitizmust, és az ostoba cigánygyűlöletet, akkor egy radikális, akár rendszerellenes, „nem öltönyös” pártként esetleg a jobboldali váltópárt szerepét is magára ölthetné.

A mostani, erőteljesen mindenellenes irányvonal arra tökéletes, hogy feltűnést keltsen, és gyorsan nagy siker birtokosává tegye a Jobbikot, ahogy ez történt is 2009-ben és 2010-ben. A dologgal az egyetlen probléma az, hogy könnyen megcsömörlik, amit látunk is, miszerint a radikális pártnak nem sikerül eredményeket felmutatnia, sem az önkormányzati, sem a parlamenti munkában nem tudtak valódi sikereket elérni. Ez természetesen nem feltétlenül az ő hibájuk, nehéz úgy nem lehugyozni magad, hogy minden oldalról fúj a szél.

De ettől függetlenül a választók felé el kell majd számolni az eredménytelenséggel is. Pont ezért lehetne jó alternatíva egy kicsit ésszerűbb politizálás, olyan, amiből látszik, hogy a párttagok legalább egy része tudja, hogy liftben nem fingunk, és holokauszt márpedig volt. Ez a fajta út nagy reményekkel kecsegtet, mint már mondtam, váltópárttá teheti a Jobbikot, de elég veszélyes is. Látni kell, hogy egy ilyen politika könnyen elmoshatja a retorikai határokat a Jobbik és a Fidesz között, amiből Isten tudja, melyik párt jönne ki rosszabbul.  

De visszatérve az ellenzék többi részére: bármennyire professzionális, és megalapozott Bajnaiék programja (tételezzük fel, hogy az), egyszerűen fel kell ismerni, hogy nem nagyon van rá igény. Egy másik országban, vagy csak néhány évvel később, vagy korábban, valószínűleg lenne, de most egyszerűen nincs. Lehet csűrni-csavarni a számokat, de szerintem a közvélemény-kutatók őszi, és mostani számai nem hozták azt az átütő sikert, amit sejtettünk volt. És én a Szigetvári Viktort is megértem, ha egyre idegesebben turkálja a nóziját, mert ha fejre állnak, akkor se kellenek a népnek.

A népnek ugyanis úgy látszik, hogy nem egy másik öltönyös-bankáros klikkre van szüksége, hanem valami másra. És pontosan ezt a szerepet tölthetné be a Jobbik. A kérdés csak az, hogy a párt maga túlélne-e egy ilyen váltást? Vajon ki lehet-e rúgni a Zagyvákat a pártból egy évvel választások előtt? Mit szólna mindehhez a Jobbik „szellemi” holdudvara?

A válaszhoz közelebb juthatunk, ha leporoljuk a Parlamenti Választások 2002 című kötetet, és megnézzük, mit írt benne a MIÉP-ről Kern Tamás, hogyaszondja’:

„A párt elnöke a Parlament falai között visszafogottságot, szakmai politizálást követelt. Kétséges, hogy a párt szavazói ezzel a mentalitással egyetértettek-e, hiszen jelentős, már-már értelmezhetetlen volt a kontraszt az országgyűlésben megnyilvánuló munka és a Magyar Fórumban hetente kifejtett semmiképpen sem európainak tekinthető nézetrendszer között.”

Namármost közelebb nem kerültünk a megoldáshoz, de az biztos, hogy akkoriban a MIÉP-nek sokkal könnyebb dolga volt a saját médiájának rendszabályozásával, ugyanis kvázi nem létezett internet, főleg nem a MIÉP szavazók számára. Ellenben könnyen lehet, hogy egy ilyen, relatíve visszafogott politizálás esetén a Jobbik internetes szimpatizánsai elkeseredett dühükben dézsából öntenék a szart a pártra.

A Jobbikon azonban nincs hatalmas döntési kényszer. Úgy érzem, hogy a mostani politikával is bátran nekimehetnek a választásoknak, mert 8-10% a legrosszabb esetben is lepotyog nekik, és akkor lesz egy teljes ciklusuk arra, hogy eldöntsék, melyik úton haladnak tovább.